2000 óta működő szervezetünk, kisebb nagyobb referenciás hátérrel, támogatókat keres.
2005-ös év, az új lendület és a tenni akarás éve. A községünket is utolérte a bűncselekmények és a kisebb károkozások. A gyakorivá vált betörések, manapság már nem szokatlan itt Vaskúton, valamint a fiatalok "és a diszkó" által okozott kártékonyságok. Kirakatok, telefonfülkék és egyéb szabadtéri bútorok törése mind-mind megelőzhetők. Ezért is alakultunk és ezért is szeretnénk tenni valamit. Az eddigiekben is többé-kevésbé sikerült mind ezt lokalizálni, de van még sok teendőnk. A rendszeres és összehangolt járőrözéssel vissza tudjuk szorítani a bűncselekményeket. Már a jelenlétünkkel is megteremtjük a rendet. A körzeti megbízottakkal illetve a rendőrséggel együttműködve tevékenykedünk. Jó kommunikációval, összetartó és eredményes tevékenységre törekszünk, hisz ez mindannyiunk érdeke. A mottónk az, hogy nem hírhedt, hanem híres legyen Vaskút.
Sajnos még az anyagi helyzetünk nem áll jól, hogy minden elvárást teljesítsük. Az egyesületünk nem rendelkezik még megkülönbözető öltözékkel és az alap tárgyi eszközökkel. (zseblámpa, fényvisszaverős mellény, póló, és egyéb tárgyi kellékek.) Az egymás közti kommunikációt 2 darab Urh rádióval tudjuk tartani, amit egy pályázaton nyertünk. A mostani és az előrelátható pályázatok sajnos nem teszik lehetővé a fejlesztést és az előrébb jutást. Persze minden lehetséges forintot megfogunk, és kellő odafigyeléssel gazdálkodunk.
Most jelenleg minden polgárőrünk, a saját eszközeit áldozza fel a közösségért, valamint csak civil ruházatot tudnak biztosítani.
Legfontosabb célunk, hogy a megkülönböztető ruházatot beszerezzük, polgárőrség felirattal.
Biztosítani kívánjuk a községben tartandó rendezvényeket, felügyelni szeretnénk a fiatalok önfeledt szórakozását, és nem utolsósorban, egyéni vállalkozók és a lakosság nyugalmát. Épületek, lakóházak rendszeres ellenőrzése is a terveinkben van, azon felül a postások kisérése nagy anyagi kiszállítás helyzetben.
Tehát támogatókat keresünk, anyagi, illetőleg eszközi támogatásra, hogy a rend teremtése ne apróságok miatt hiúsuljon meg. A támogatóinkat viszonzás képen az ingó és ingatlanjaikat különös óvintézkedésben részesítjük, azon felül szerepeltetjük az interneten elhelyezett weblapunkon, akár reklám, vagy a neve szerepeltetésével.
Kérjük a lehetőségeihez mértem, támogassa a Vaskúti Polgárőr Egyesületet, hogy nyugodt községben élhessünk és élhessenek gyermekeink.
Bankszámlaszám: 51000149-15015275